Dr. Harasta Edit
sebész, gasztroenterológus szakorvos

 

Dr. Harasta Edit

Mai rohanó világunkban civilizációs ártalomként fokozott stressz helyzetnek vagyunk kitéve. Hétköznapjaink során sokkal feszítettebb ritmusban élünk, mint amihez szervezetünk az evolúció évszázadai során alkalmazkodott, és ez nagy terhelést ró vegetatív működésünkre.

A gyomorbél traktus panaszaival küzdő betegek jelentős százalékában szervi elváltozás nélküli, úgynevezett „funkcionális” betegség áll fenn, mely azt mutatja, hogy az emésztőrendszer igen érzékenyen reagál a lelki történésekre. Van ugyanakkor az emésztőrendszeri betegségek között több olyan is, melyeknél a pszichés komponens jelentős szerepének megléte mellett egyértelmű szervi elváltozás azonosítható. Ezeket nevezzük szűkebb értelemben pszichoszomatikus betegségeknek. “A legnagyobb hiba, amit az orvosok elkövetnek, hogy a testet anélkül próbálják meggyógyítani, hogy az elmét is gyógyítani próbálnák. Pedig az elme és a test egy.” (Platón)

Az emésztőszervi problémáink kezelése összetett feladat. Rendkívül fontos, hogy panaszok jelentkezése esetén először gasztroenterológiai, azaz emésztőszervi kivizsgálás történjék. A panaszok hátterének pontos felderítéséhez gyakran endoszkópos (tükrözéses) vizsgálat szükséges, amely manapság altatásban is végezhető. A korszerű diagnosztikának igen nagy a jelentősége, hiszen az emésztőszervi megbetegedések hátterében számos olyan rendellenesség is állhat, amely azonnali beavatkozást igényel, teljes gyógyításához időben történő felismerésük szükséges.

Emellett ma már a modern medicina rendkívül lényeges területe a megelőzés. A végbél és vastagbél daganatok döntő többsége úgynevezett rákmegelőző állapotból, jóindulatú elváltozásokból, polypokból alakul ki. Ez a folyamat több évig tarthat. Ha a betegséget ebben a stádiumban fedezik fel, akkor szinte 100%-os a gyógyulás esélye. A vastagbél szűrővizsgálatának legmegbízhatóbb eszköze az endoscopos kivizsgálás, vastagbéltükrözés (colonoscopia), melynek során lehetőség van az esetleges elváltozások felismerése mellett mintavételre, endoscopos eltávolításra is. Bár ez a vizsgálat jár bizonyos kellemetlenségekkel, a páciens kérésre lehetőség szerint altatásban végezzük.

Lényeges tehát, hogy mindig időben forduljunk orvoshoz emésztési panaszainkkal annak érdekében, hogy alapos kivizsgálást és célzott kezelést követően ismét teljes, panaszmentes életet élhessünk.